Sikeres üzletemberek, tehetséges zeneművészek, korszakalkotó tudományos eredményt leíró kutatók, lelkes pedagógusok, segítőkész orvosok, innovatív ötleteket megvalósító mérnökök, agrárszakemberek, informatikusok… És még hosszan sorolhatnánk, kik kaptak diplomát az elmúlt évszázadban hazánk legnagyobb felsőoktatási intézményében. Hetente jelentkező sorozatunkban egykori jeles hallgatóink mesélnek legkedvesebb egyetemi emlékeikről.
A bihari felfedező
Alig múlt harminc, és már elérte azt, amiről a legtöbb biológus csak álmodni mer: felfedezett egy új állatfajt. Antal László a Körösben talált rá kutatócsoportjával a bihari márnára, így ő nevezhette el. Alaposan utána kellett járni, hogy mi ennek a hivatalos útja, hiszen hallgatóként még feleslegesnek tartotta megtanulni mindezt.
- A Debreceni Egyetem biológia szakán végeztem 2007-ben. Az első három évet elég lazán kezeltem, nem gondoltam például, hogy szükségem lehet bármikor arra a tudásra, hogyan írjak le egy új állatfajt – idézi fel mosolyogva Antal László, aki a diploma és a doktori fokozat megszerzése után sem szakadt el Alma Materétől, jelenleg is a Debreceni Egyetem Hidrobiológiai Tanszékének adjunktusa.
A fiatal kutató a Tisza mellett nőtt fel, imádott horgászni, középiskolai tanára révén pedig olyan közel került a halakhoz, hogy egyértelmű volt számára: biológus lesz, bármi áron. Nem volt kérdés az sem, hogy Debrecenben tanul majd tovább, igaz, sokszor meg kellett küzdenie azért, hogy részt vehessen a gyakorlatokon.
- Akkoriban még a tanszékek ajtajára kitett lapokon „vettük fel” a gyakorlatokat, és előfordult, hogy valaki áthúzta a másik nevét a listán, hogy bekerüljön az adott kurzusra. Ezért egy idő után celluxszal leragasztottuk a nevünket a biztonság kedvéért – meséli.
Imádta a kollégista létet, csoporttársakkal és közgazdászokkal lakott egy szobában, ez a társaság mindig átlendítette a nehézségeken. Azt mondja, az egyetem megváltoztatta a szemléletét, és a feleségét is az intézménynek köszönheti. Itt készültek az esküvői fotóik, és hiába tölti itt mindennapjait, még mindig képes kerülőt tenni azért, hogy este kivilágítva megcsodálja a Főépületet.
Négygenerációs agrárvállalkozás
Hazánk legrégebbi baromfitenyésztő dinasztiája egy évszázada és négy generáció óta foglalkozik szárnyasokkal és takarmánytermeléssel. Idősebb Bárány László és két fia a Debreceni Egyetemen sajátította el a gazdálkodás alapjait, ma már hárman vezetik egyetértésben a kisvárdai székhelyű Mastergood vállalatot. Míg az édesapa a stratégiai döntésekért és a beruházásokért felel, addig ifjabb Bárány László az élelmiszeripart tartja kézben, Péter pedig az agrárágazatot.
A családfő 1977-ben végzett a Debreceni Agrártudományi Egyetem általános agrármérnök szakán állattenyésztés szakirányon, László 2002-ben, Péter 2004-ben vette át diplomáját. A fiúk rögtön csatlakoztak a családi vállalathoz, és végigjárták a ranglétrát.
Idősebb Bárány László a hetvenes évekre úgy emlékszik vissza, hogy ez volt az agráripar fellendülésének fénykora a tervutasításos rendszer lezárulta után. Elkezdődött a piaci alapú gondolkodás, az új szemlélet pedig az egyetemi oktatásban és a képzésben is megjelent. A friss szellemiségen túl a közösségi élet, amit legszívesebben felidéz a szakember.
- A csodálatos kollégiumi életnek a tanulás éppúgy része volt, mint a szórakozás. Gyakran még hétvégére sem mentünk haza, így bármikor volt idő egy kis konzultációra. A tanár-diák viszony is különösen jó volt, az első egyetemi napok – amikor egy hétvégére a diákok vették át a vezetést a professzorok aktív részvételével – a mi évfolyamunkhoz kötődnek – emlékezett vissza.
Az édesapa nyomás nélkül terelte gyermekei érdeklődését is az agrárszakma felé, amit a fiúk egyáltalán nem bántak. Az elsőszülött szerint ugyanis az agrárdiploma az élet bármely területére jó belépő.
- Az egyetemi évek a valódi életre készítettek fel, megtanultam, hogyan tudok nagyobb közösségben érvényesülni, közönség előtt előadni – hangsúlyozta a báty, míg öccse a szakmai szemléleti alapok elsajátítása mellett azt is fontosnak tartja, hogy az egyetemi baráti kapcsolatok az üzletben is jó lehetőséget adnak a közös munkára.
Ugyan a Bárány-családban a 3,4,6 és 7 éves unokák még messze állnak a pályaválasztástól, a nagypapa reméli, hogy idővel átadhatja majd a stafétát az ötödik generációnak, hiszen szerinte az agráriumban van a jövő.
Diplomata állandó honvággyal
Diplomataként az ENSZ-től az Országgyűlésen át a Külügyminisztériumig több helyen dolgozott, két varsói kiküldetés után jelenleg Magyarország Bangkoki Nagykövetségének tanácsosa. A változatosság nem idegen Görömbölyi Dávidtól, a Debreceni Egyetem egykori joghallgatójától: zenél, oktat, múlt nyáron pedig megjelent első novelláskötete is.
- Bármerre járok is a világban, Debrecentől soha nem szakadok el – beszél kérdésünkre kötődéséről.
- A Tóth Árpád Gimnázium után a debreceni jogi karra felvételiztem, az egyetemi évek fantasztikus élményt jelentettek. Az EU-s és a nemzetközi jogi tanszékek már akkor is bivalyerősek voltak, kiváló alapot adtak a külügyi pályához, de még fontosabb volt a közösség. Odafigyeltünk egymásra, közös programjainkkal belaktuk az egyetemet és a belvárost, ha lehetne, akár holnap újrakezdeném.
- A Kassai úti rész akkoriban épült ki, úgyhogy szinte minden épületben voltak óráink. Hol a Főépületben, hol a TTK folyosóin, hol a közgázon igyekeztünk felfedezni egymást, a világot és persze önmagunkat. Szorgalmi időszakban normál esetben buliztunk, vagy csak simán dőltünk a nevetéstől; majd jöhetett a vizsgaidőszak, hogy minden akaraterőnket és elszántságunkat összeszedve legyőzzük a szembejövő akadályokat. Aztán kezdődött minden elölről – meséli Görömbölyi Dávid.
Az egykori joghallgató a diplomáciát hivatásának érzi, de – debreceni újságírók gyermekeként – fontos volt számára első kötetének megjelenése is, melynek címe Diplomata-útlevéllel a hátizsákban lett.
- Cikkeket, tanulmányokat publikáltam korábban is, fikciós műfajokat illetően ez a bemutatkozó kötetem. Számos történetben merítek debreceni élményekből, számomra örök inspiráció ez a város. Jelentős pillanatként éltem meg a budapesti bemutató utáni „hazatérést”, a Nagyerdei Víztoronyban tartott könyvbemutatót. Hasonlóan fontos volt számomra, amikor néhány éve első előadásomat tarthattam a Debreceni Egyetemen, vagy amikor múlt nyáron egy jóbaráttal amatőr zenészként felléphettünk az ország egyik legjobb fesztiválján: a Campus Fesztiválon. Talán egyszer hazatérek majd véglegesen, ez még a jövő titka. Egyelőre marad a hol erősebb, hol visszafogottabb, de állandó honvágy – most épp nyolcezer kilométer távolságból – teszi hozzá a diplomata.
Ha Ön is a Debreceni Egyetem hallgatója volt, csatlakozzon Alumni Közösségünkhöz!
