Mikor első gyermekünket vártuk, megfogalmazódott bennünk az elképzelés, hogy minél természetesebb körülmények között szeretnénk megszülni. Pont abban az évben alkották meg az otthonszülést szigorító rendeletet, így hiába jártam a bábákhoz felkészítő alkalmakra, egy idő után kiderült számomra, hogy nem fogok találni olyan bábát, aki ebben a helyzetben merne segíteni. Ez mellett saját félelmeimmel és határaimmal is meg kellett küzdenem.
Mivel nem tudtam elképzelni, hogy hozzáértők nélkül hozzam világra gyermekemet, ezért hát maradt a kórház. Elmentünk családilag feltérképezni a lehetőségeinket, és megnyugtattak minket, hogy lehetőség van apás szülésre, vannak alternatív vajúdást segítő eszközeik, és ha mi olajozni, masszírozni szeretnénk, nem állnak utunkba, de a kórházi protokoll (gátmetszés, fekvő helyzetben szülés gépre kötve stb.) azért fontos! Elhitettük magunkkal naivan, hogy van tehát esélyünk arra, hogy a kórházban szakemberek felügyelete mellett tudunk majd szépen szülni. Sajnos nem így lett! A szervezetem szép lassú folyamatba kezdett, ami az orvos szempontjából túl lassú volt. Folyamatos harc kezdődött el közöttünk, hiszen neki az volt az érdeke, hogy a baba minél előbb kijöjjön a hasamból. Ellenkezéseinket úgy fogadta, mintha 40 éves szakmai gyakorlatát vettük volna semmibe.
A hosszasan elhúzódó harc és a szülés (étlen és szomjan) nagyon kimerített, az izmokat is érintő hatalmas gátsebem is begyulladt. Egy panel épület harmadik emeletén kellett a gyerekágyi osztályon 5 napot eltöltenem. Az elítélő környezetben depresszió lett úrrá rajtam, ahogy visszagondoltam a szülésre, az a gondolat erősödött bennem, hogy talán viselkedésemmel veszélyeztettem gyermekem életét. Úgy éreztem magam, mint egy hadi rokkant, aki lélekben megtört, testileg meg csak vonszolni tudja magát. Olyan élmény volt ez számomra, hogy átéreztem, ezt a harcot már szülés előtt kellett volna megvívnunk, hogy ne kórházba kényszerüljünk a végén. Nem is csodálkoztam már rajta, miért van sok család, akik megállnak egy gyermek születése után a családalapítással, miért szeretnének császárral szülni a nők stb. Eltorzult világunkba csak torz körülmények között lehet becsöppenni!?
Szeretném megosztani mindenkivel a második gyermekünk (Juhász Rege Hajna) érkezésével kapcsolatos élményeket, mely komoly elhatározást kívánt az egész családtól. Mikor megtudtam 2014 májusában, hogy újból gyermekáldás elé nézünk, akkor az öröm mellett egyből egy rossz érzés is előkerült. Attila rám nézett, és egyből tárgyilagosan kijelentette: „Nem szeretném, ha kórházban születne!” Nagyon örültem ennek a mondatnak. Ezek után nem éreztem azt, hogy rákényszerítem a családomra a sok szervezést és utazást igénylő alternatívát, hanem vállvetve fogjuk végrehajtani a tervet. A tervet nagyon sok ember segítette a 9 hónap alatt, akiknek most szeretnék megemlékezni tetteikről és köszönetet mondani nyilvánosan.
Az egész történetet ott szeretném kezdeni – melyre többen emlékezhetnek –, hogy 2014 áprilisában páromnak megsérült az egyik keze. Mivel látszott, hogy a gyógyulása az egész nyarat érinti majd, ezért felhívást tettünk közzé. Segítőket kerestünk, akik tudnak 2 hetet ránk szánni az életükből. Az eredeti terv az volt, hogy én csinálom a kertet Attila helyett, a segítő pedig a háztartás vezetésében segédkezik. Májusban azonban kiderült, hogy várandós vagyok, ennél fogva még jobban támaszkodtunk a kívülről kapott segítségre.
Szeretném nekik megköszönni mindazt, amit magukkal hoztak szerény hajlékunkba, amit két hét alatt megosztottak velünk magukból és a sok segítséget, amit ezen felül nyújtottak. Felbecsülhetetlenül értékes emberekkel ismerkedhettünk meg személyükben, és mint a cím is sugallja, többük valamilyen közösséget is képviselt.
A nyár folyamán próbáltunk utána járni az alternatív szülési lehetőségeknek. Sok ember javasolta Vincze Felíciát, aki az országban egyedülálló módon létrehozott egy születésotthont Hódmezővásárhelyen. Hamar elvetettük ezt az ötletet, hiszen Hódmezővásárhely tőlünk nagyon messze van, és a tömegközlekedés is rossz abba az irányba. Aztán, mivel nem találtunk mást, mégis visszakanyarodtak gondolataink ehhez a ponthoz. Annyira nem akartunk kórházban szülni, hogy minden erőnket végül arra összpontosítottuk, hogy legalább megpróbáljuk a lehetetlent.
Felvettük Felíciával a kapcsolatot, és családilag elutaztunk, hogy megnézzük magunknak az általa felkínált szolgáltatást, magát a helyet. Itt kell megemlítenünk Fábián Imrét, aki a Nagyszékelyi Hírmondóban felhívta a lakosság figyelmét, hogy előzetes egyeztetéssel bárkit elszállít a megadott helyre útiköltség árában, mert nagyon szeret vezetni. Hát mi elég jól kihasználtuk ezt a lehetőséget. Nélküle ezt a távolságot nem tudtuk volna ilyen sokszor áthidalni. Köszönjük Imre!
Az első találkozás Felíciával nagy hatást gyakorolt ránk, tudtuk, hogy ezt kell választanunk. Mivel ez nem egy bentlakásos otthon, ezért a másik kulcskérdés a szállás volt az utolsó 3-4 hétre, amikor már hetente kellett vizitre járni. Felvettük a SZÖSZ közösséggel a kapcsolatot, és szállás után érdeklődtünk. Nagy Tamásék éppen fel tudták ajánlani felújított, de még berendezetlen tanyájukat, és mivel ez a mi nagyszékelyi komfortfokozatunknak megfelelt, ezért elfogadtuk a felajánlást.
Karácsony után családilag költöztünk le tehát Ópusztaszerre, úgymond szülési szabadságra. A SZÖSZ közösség ott létünk alatt nagyon sok segítséget nyújtott. A szállás, a vizitekre történő bejutás, bevásárlások, a születésotthonba történő bejutás szüléskor és hazaszállítás szülés után, és ami a hab a tortán volt, hogy még komatálat is szerveztek nekünk egy hétig. Tamást és családját áldja meg a jó Isten minden jóval.
Köszönjük a SZÖSZ minden tagjának az önzetlen segítséget, hiszen volt, akivel most találkoztunk először! Nem tudom, lesz e lehetőségünk viszonozni ezt a páratlan odaadást, amivel náluk találkoztunk. Hála Istennek részt vehettünk náluk a regölésen, így legalább ezúton erősíthettük őket, hogy kívánságaik biztosabban célba érjenek.
A szülés egy feledhetetlen élmény volt a kórházi élményekhez viszonyítva. Bábáim nem sürgették a folyamatot, türelmesen figyelték a természet lüktetését bennem, és az érzéseimre hagyatkozva segítettek, amikor kértem. Akkor és ott minden értem és a gyermekért történt, amit manapság az ember már nehezen tud elképzelni, de azért hamar hozzá tudnék szokni. Elképzelem, hogy hol tartana az emberiség, ha ilyen odafigyelést és megbecsülést érezne minden nő. Mennyire bátorítólag tudna ez a közeg hatni az emberre, és hogy milyen erők tudnak ilyenkor felszabadulni, azt nem lehet leírni szavakkal. A szülés után négy órával már a szállásunkon voltunk, és nagy megnyugvás volt, hogy nagyobbik lányunkkal együtt térhetünk nyugovóra. Köszönjük mindazt a jót és különlegeset, amit megélhettünk veletek és általatok. Drága Felícia és Rita. Köszönjük diszkrét és bátorító jelenléteteket a szülés idején.
Köszönöm a családomnak, hogy támogatták és aktívan részt vettek tervünk kivitelezésében. Attila édesanyja például leutazott Ópusztaszerre, hogy segíthessen a szülés előtti és utáni hetekben.
Köszönöm Attilának, hogy szeretettel vesz körül, hogy végig velem volt a szülésnél, és hogy 3 éves leányunkkal együtt sok házimunkát átvállalt erőn felül a gyerekágyi időszakban.
Köszönetünket fejezzük ki a Nagyszékelyi KÖRTE közösség minden tagjának és minden velünk szimpatizáló falubelinek, hogy segítettek minket, aggódtak, érdeklődtek, imádkoztak értünk távollétünkben. Külön megemlíteném Nyéki Gábort, aki etette háziállatainkat, fűtötte a házunkat, és a Brandner családot, akik a postánkat átvették, befizették csekkjeinket és hazaérkezésünk után pedig komatálat szerveztek nekünk.
Köszönöm Istenem, hogy ennyire szeretsz minket, hogy ezt átélhettük segítségeddel, és erősítetted hitünket általa. Imáink hatására a felmerülő akadályokat elgördítetted mindig utunkból.
Köszönjük a sötét oldalnak, hogy kételyeket, rossz, vészjósló álmokat kaptunk, mellyel dolgoznunk kellett. Próbára tette hitünket, de végül meg is erősítette azt!
Utólag végig gondolva úri huncutságnak tűnik, hogy szinte folyamatos megbecsüléstől övezve élhettem meg a várandóságomat és gyermekem születését. Megélhettem egy olyan felemelkedést, amit manapság a futószalagok korában kevesen mondhatnak el. Ez egy igazi közösségi élmény volt, melynek sarokköveit a Jó Isten helyezte le.
Bócsó Renáta
Nagyszékelyi KÖRTE tagja
Mivel nem tudtam elképzelni, hogy hozzáértők nélkül hozzam világra gyermekemet, ezért hát maradt a kórház. Elmentünk családilag feltérképezni a lehetőségeinket, és megnyugtattak minket, hogy lehetőség van apás szülésre, vannak alternatív vajúdást segítő eszközeik, és ha mi olajozni, masszírozni szeretnénk, nem állnak utunkba, de a kórházi protokoll (gátmetszés, fekvő helyzetben szülés gépre kötve stb.) azért fontos! Elhitettük magunkkal naivan, hogy van tehát esélyünk arra, hogy a kórházban szakemberek felügyelete mellett tudunk majd szépen szülni. Sajnos nem így lett! A szervezetem szép lassú folyamatba kezdett, ami az orvos szempontjából túl lassú volt. Folyamatos harc kezdődött el közöttünk, hiszen neki az volt az érdeke, hogy a baba minél előbb kijöjjön a hasamból. Ellenkezéseinket úgy fogadta, mintha 40 éves szakmai gyakorlatát vettük volna semmibe.
A hosszasan elhúzódó harc és a szülés (étlen és szomjan) nagyon kimerített, az izmokat is érintő hatalmas gátsebem is begyulladt. Egy panel épület harmadik emeletén kellett a gyerekágyi osztályon 5 napot eltöltenem. Az elítélő környezetben depresszió lett úrrá rajtam, ahogy visszagondoltam a szülésre, az a gondolat erősödött bennem, hogy talán viselkedésemmel veszélyeztettem gyermekem életét. Úgy éreztem magam, mint egy hadi rokkant, aki lélekben megtört, testileg meg csak vonszolni tudja magát. Olyan élmény volt ez számomra, hogy átéreztem, ezt a harcot már szülés előtt kellett volna megvívnunk, hogy ne kórházba kényszerüljünk a végén. Nem is csodálkoztam már rajta, miért van sok család, akik megállnak egy gyermek születése után a családalapítással, miért szeretnének császárral szülni a nők stb. Eltorzult világunkba csak torz körülmények között lehet becsöppenni!?
Szeretném megosztani mindenkivel a második gyermekünk (Juhász Rege Hajna) érkezésével kapcsolatos élményeket, mely komoly elhatározást kívánt az egész családtól. Mikor megtudtam 2014 májusában, hogy újból gyermekáldás elé nézünk, akkor az öröm mellett egyből egy rossz érzés is előkerült. Attila rám nézett, és egyből tárgyilagosan kijelentette: „Nem szeretném, ha kórházban születne!” Nagyon örültem ennek a mondatnak. Ezek után nem éreztem azt, hogy rákényszerítem a családomra a sok szervezést és utazást igénylő alternatívát, hanem vállvetve fogjuk végrehajtani a tervet. A tervet nagyon sok ember segítette a 9 hónap alatt, akiknek most szeretnék megemlékezni tetteikről és köszönetet mondani nyilvánosan.
Az egész történetet ott szeretném kezdeni – melyre többen emlékezhetnek –, hogy 2014 áprilisában páromnak megsérült az egyik keze. Mivel látszott, hogy a gyógyulása az egész nyarat érinti majd, ezért felhívást tettünk közzé. Segítőket kerestünk, akik tudnak 2 hetet ránk szánni az életükből. Az eredeti terv az volt, hogy én csinálom a kertet Attila helyett, a segítő pedig a háztartás vezetésében segédkezik. Májusban azonban kiderült, hogy várandós vagyok, ennél fogva még jobban támaszkodtunk a kívülről kapott segítségre.
Szeretném név szerint is felsorolni őket
Fejes Anett és édesanyja (Budapestről), Róka Emese (MAG-falváról tudott nekünk mesélni), Máté Gyopár és Straub Erika (Varázshangyák közössége), Valkai István és Baja Krisztina (Kecskeméti MÁK mozgalom), Németh Erika (Szolnoki Waldorf Iskola tanára), Fenyvesi Sarolta (Visnyeszéplak), Czicze Hajnalka és Plachi Attila (Pandal Egyesület, Kóspallag) és Huberné Haraszti Cecília és férje, Ervin (Anasztázia közösséget kereső természetgyógyászok).Szeretném nekik megköszönni mindazt, amit magukkal hoztak szerény hajlékunkba, amit két hét alatt megosztottak velünk magukból és a sok segítséget, amit ezen felül nyújtottak. Felbecsülhetetlenül értékes emberekkel ismerkedhettünk meg személyükben, és mint a cím is sugallja, többük valamilyen közösséget is képviselt.
A nyár folyamán próbáltunk utána járni az alternatív szülési lehetőségeknek. Sok ember javasolta Vincze Felíciát, aki az országban egyedülálló módon létrehozott egy születésotthont Hódmezővásárhelyen. Hamar elvetettük ezt az ötletet, hiszen Hódmezővásárhely tőlünk nagyon messze van, és a tömegközlekedés is rossz abba az irányba. Aztán, mivel nem találtunk mást, mégis visszakanyarodtak gondolataink ehhez a ponthoz. Annyira nem akartunk kórházban szülni, hogy minden erőnket végül arra összpontosítottuk, hogy legalább megpróbáljuk a lehetetlent.
Felvettük Felíciával a kapcsolatot, és családilag elutaztunk, hogy megnézzük magunknak az általa felkínált szolgáltatást, magát a helyet. Itt kell megemlítenünk Fábián Imrét, aki a Nagyszékelyi Hírmondóban felhívta a lakosság figyelmét, hogy előzetes egyeztetéssel bárkit elszállít a megadott helyre útiköltség árában, mert nagyon szeret vezetni. Hát mi elég jól kihasználtuk ezt a lehetőséget. Nélküle ezt a távolságot nem tudtuk volna ilyen sokszor áthidalni. Köszönjük Imre!
Az első találkozás Felíciával nagy hatást gyakorolt ránk, tudtuk, hogy ezt kell választanunk. Mivel ez nem egy bentlakásos otthon, ezért a másik kulcskérdés a szállás volt az utolsó 3-4 hétre, amikor már hetente kellett vizitre járni. Felvettük a SZÖSZ közösséggel a kapcsolatot, és szállás után érdeklődtünk. Nagy Tamásék éppen fel tudták ajánlani felújított, de még berendezetlen tanyájukat, és mivel ez a mi nagyszékelyi komfortfokozatunknak megfelelt, ezért elfogadtuk a felajánlást.
Karácsony után családilag költöztünk le tehát Ópusztaszerre, úgymond szülési szabadságra. A SZÖSZ közösség ott létünk alatt nagyon sok segítséget nyújtott. A szállás, a vizitekre történő bejutás, bevásárlások, a születésotthonba történő bejutás szüléskor és hazaszállítás szülés után, és ami a hab a tortán volt, hogy még komatálat is szerveztek nekünk egy hétig. Tamást és családját áldja meg a jó Isten minden jóval.
Köszönjük a SZÖSZ minden tagjának az önzetlen segítséget, hiszen volt, akivel most találkoztunk először! Nem tudom, lesz e lehetőségünk viszonozni ezt a páratlan odaadást, amivel náluk találkoztunk. Hála Istennek részt vehettünk náluk a regölésen, így legalább ezúton erősíthettük őket, hogy kívánságaik biztosabban célba érjenek.
A szülés egy feledhetetlen élmény volt a kórházi élményekhez viszonyítva. Bábáim nem sürgették a folyamatot, türelmesen figyelték a természet lüktetését bennem, és az érzéseimre hagyatkozva segítettek, amikor kértem. Akkor és ott minden értem és a gyermekért történt, amit manapság az ember már nehezen tud elképzelni, de azért hamar hozzá tudnék szokni. Elképzelem, hogy hol tartana az emberiség, ha ilyen odafigyelést és megbecsülést érezne minden nő. Mennyire bátorítólag tudna ez a közeg hatni az emberre, és hogy milyen erők tudnak ilyenkor felszabadulni, azt nem lehet leírni szavakkal. A szülés után négy órával már a szállásunkon voltunk, és nagy megnyugvás volt, hogy nagyobbik lányunkkal együtt térhetünk nyugovóra. Köszönjük mindazt a jót és különlegeset, amit megélhettünk veletek és általatok. Drága Felícia és Rita. Köszönjük diszkrét és bátorító jelenléteteket a szülés idején.
Köszönöm a családomnak, hogy támogatták és aktívan részt vettek tervünk kivitelezésében. Attila édesanyja például leutazott Ópusztaszerre, hogy segíthessen a szülés előtti és utáni hetekben.
Köszönöm Attilának, hogy szeretettel vesz körül, hogy végig velem volt a szülésnél, és hogy 3 éves leányunkkal együtt sok házimunkát átvállalt erőn felül a gyerekágyi időszakban.
Köszönetünket fejezzük ki a Nagyszékelyi KÖRTE közösség minden tagjának és minden velünk szimpatizáló falubelinek, hogy segítettek minket, aggódtak, érdeklődtek, imádkoztak értünk távollétünkben. Külön megemlíteném Nyéki Gábort, aki etette háziállatainkat, fűtötte a házunkat, és a Brandner családot, akik a postánkat átvették, befizették csekkjeinket és hazaérkezésünk után pedig komatálat szerveztek nekünk.
Köszönöm Istenem, hogy ennyire szeretsz minket, hogy ezt átélhettük segítségeddel, és erősítetted hitünket általa. Imáink hatására a felmerülő akadályokat elgördítetted mindig utunkból.
Köszönjük a sötét oldalnak, hogy kételyeket, rossz, vészjósló álmokat kaptunk, mellyel dolgoznunk kellett. Próbára tette hitünket, de végül meg is erősítette azt!
Utólag végig gondolva úri huncutságnak tűnik, hogy szinte folyamatos megbecsüléstől övezve élhettem meg a várandóságomat és gyermekem születését. Megélhettem egy olyan felemelkedést, amit manapság a futószalagok korában kevesen mondhatnak el. Ez egy igazi közösségi élmény volt, melynek sarokköveit a Jó Isten helyezte le.
Bócsó Renáta
Nagyszékelyi KÖRTE tagja
