A tudás legelőkelőbb bizonyítványa, kiút a munkakeresésből vagy útlevél a tudományos életbe – mindenki más okból vág bele a PhD-képzésbe. Vajon a te motivációd elég lesz ahhoz, hogy átvészelj fél évtizedet? Három magyar doktorandusszal beszélgettem erről, hogy segítsenek meghozni a döntésed.
„Nem mondanám, hogy egy okra vezethető vissza az, hogy belevágtam a doktori képzésbe. Sok minden motivált: először is, úgy éreztem, ez lehetne szimbolikus megkoronázása korábbi tanulmányaimnak, de az egyetemen való tanítás gondolata is foglalkoztatott. Mindezek mellett, be kell vallanom, egy kis sznobizmus is volt bennem: mindenképpen szerettem volna azt a két betűt a nevem elé. A szüleim munkája miatt sokáig külföldön tanultam, de semmi kétségem nem volt afelől, hogy a PhD-t itthon szeretném megcsinálni. Majdnem biztos voltam benne, hogy az egyetemen, ahol BA és MA tanulmányaimat végeztem, megítélik nekem az ösztöndíjat, és úgy gondoltam, Magyarországon könnyebb lesz majd elhelyezkednem tanárként.
Sok különböző oldala van egy PhD-nek. Egyfelől sokkal szabadabb és stresszmentesebb az életünk. Kevesebb óránk van, mint bármikor korábban, és úgy osztjuk be az időnket, ahogy szeretnénk. Sokat járunk konferenciákra, ami azon kívül, hogy kicsit világot látunk, arra is tökéletes alkalom, hogy megismerkedjünk a helyi kollégákkal és megismerjük az ő kutatásaikat és nehézségeiket. Másfelől azonban, mióta elkezdtem a képzést, az is egyértelművé vált számomra, hogy ahhoz, hogy valaki a tudományos életben helyezkedjen el, hihetetlen áldozatokat kell hoznia. Bár sokan erre teszik fel az életüket, mégsem biztos, hogy összejön nekik, és ha mégis, sokszor megalázó körülmények között kell dolgozniuk.
Éppen ezért az egyedüli tanács, amit én tudok adni azoknak, akik most szeretnének belevágni, az az, hogy mindenképpen használják ki a PhD adta lehetőségeket, de semmiképpen ne erre tegyék fel az életüket. Mindig tartsák nyitva a szemüket, hátha adódik az egyetemen kívül egy jobb lehetőség.”
„Az én motivációm is több komponensből tevődött össze. Szerettem volna betekintést nyerni a számítástechnikai felsőoktatás mindennapjaiba. Rendkívüli módon érdekelt a területem fejlődése, és szerettem volna én is hozzájárulni ahhoz. Ezen kívül úgy gondoltam, a PhD remek keretet ad majd a személyes és szakmai fejlődésemnek. És ez így is van: mivel úgy osztom be az időmet, ahogy én szeretném, lehetőségem van sokféle dolgot kipróbálni. Azonban ennek a szabadságnak vannak árnyoldalai is, mivel rengeteg felelősséget hordoz magában: rajtunk múlik, milyen gyorsan haladunk és hogy mennyit profitálunk ebből a tapasztalatból, ami rengeteg stresszt generál.
Azért választottam Skóciát, mert itt végeztem a mesterképzésemet, és mert már dolgoztam itt a számítástechnika területén korábban. Imádom az országot, olyan, mintha a második otthonom lenne! Ezen kívül fontos volt még számomra, hogy angol nyelven tanulhassak. Azonban az, hogy ilyen sok ideig vagyok távol otthonról, mindenképpen áldozatokat követel, és mindent megteszek azért, hogy ez alatt az idő alatt megmaradjon az otthonhoz fűző kapcsolatom. Másfelől viszont élvezem a nemzetközi környezetet és azt, hogy napi szinten más kultúrákkal kerülök kapcsolatba – ha ez nem így lenne, elég nehéz lenne ennyi időt itt töltenem.
Mindent összevetve, a legjobb tanács, amit adhatok az az, hogy csak az vágjon bele, aki lelkes annyira a témáját illetően, hogy éveken keresztül nap mint nap lesz majd kedve azzal foglalkozni. Ha ez megvan, biztos, hogy egy csodálatos tapasztalat lesz a PhD!”
„A történet a gyerekkoromra nyúlik vissza, amikor megnéztem a Vissza a jövőbe című filmet, ami teljesen elvarázsolt. Rögtön eldöntöttem, hogy feltaláló szeretnék lenni, de mivel ilyen szak nem volt az egyetemen, mérnöki diplomát szereztem. Azonban miután négy évet dolgoztam a területen, úgy éreztem, már nincs hova továbbfejlődnöm. Arra vágytam, hogy olyat csinálhassak, amit előttem még senki nem csinált, és a PhD részben ezt kínálta, így belevágtam.
A hely kiválasztásának elég különleges története van: miután Magyarországon nem kaptam volna ösztöndíjat, megpróbáltam az akkori barátnőm városába jelentkezni – így kerültem Portugáliába. Bár már nem vagyunk együtt, a napsütés, az óceán és legfőképpen a kutatásom miatt mégis megérte itt maradnom. Ugyan kell kompromisszumokat kötnöm ahhoz, hogy itt tudjak élni, és természetesen hiányzik a családom és a barátaim, úgy gondolom, ezek az áldozatok még beleférnek azért cserébe, amit itt kapok.
Viszont azt mindenkinek tudnia kell, hogy egy PhD kutató élete tele van buktatókkal és zsákutcákkal. Volt olyan időszak, amikor annyira koncentráltam a kutatásomra, hogy alig aludtam és egyáltalán nem jártam el szórakozni. Azonban áldozatok nélkül képtelenség lenne ezt csinálni: ez nem csak a munkád kell, hogy legyen, hanem az életed is!”
Judit Molnár
Forrás: Európai Ifjúsági Portál
„Berényi Márk, középkori olasz irodalom kutató az Eötvös Loránd Tudományegyetemen”
„Nem mondanám, hogy egy okra vezethető vissza az, hogy belevágtam a doktori képzésbe. Sok minden motivált: először is, úgy éreztem, ez lehetne szimbolikus megkoronázása korábbi tanulmányaimnak, de az egyetemen való tanítás gondolata is foglalkoztatott. Mindezek mellett, be kell vallanom, egy kis sznobizmus is volt bennem: mindenképpen szerettem volna azt a két betűt a nevem elé. A szüleim munkája miatt sokáig külföldön tanultam, de semmi kétségem nem volt afelől, hogy a PhD-t itthon szeretném megcsinálni. Majdnem biztos voltam benne, hogy az egyetemen, ahol BA és MA tanulmányaimat végeztem, megítélik nekem az ösztöndíjat, és úgy gondoltam, Magyarországon könnyebb lesz majd elhelyezkednem tanárként.
Sok különböző oldala van egy PhD-nek. Egyfelől sokkal szabadabb és stresszmentesebb az életünk. Kevesebb óránk van, mint bármikor korábban, és úgy osztjuk be az időnket, ahogy szeretnénk. Sokat járunk konferenciákra, ami azon kívül, hogy kicsit világot látunk, arra is tökéletes alkalom, hogy megismerkedjünk a helyi kollégákkal és megismerjük az ő kutatásaikat és nehézségeiket. Másfelől azonban, mióta elkezdtem a képzést, az is egyértelművé vált számomra, hogy ahhoz, hogy valaki a tudományos életben helyezkedjen el, hihetetlen áldozatokat kell hoznia. Bár sokan erre teszik fel az életüket, mégsem biztos, hogy összejön nekik, és ha mégis, sokszor megalázó körülmények között kell dolgozniuk.
Éppen ezért az egyedüli tanács, amit én tudok adni azoknak, akik most szeretnének belevágni, az az, hogy mindenképpen használják ki a PhD adta lehetőségeket, de semmiképpen ne erre tegyék fel az életüket. Mindig tartsák nyitva a szemüket, hátha adódik az egyetemen kívül egy jobb lehetőség.”
„Pete Ildikó, szoftverrendszerek tervezése kutató a skóciai St. Andrews Egyetemen”
„Az én motivációm is több komponensből tevődött össze. Szerettem volna betekintést nyerni a számítástechnikai felsőoktatás mindennapjaiba. Rendkívüli módon érdekelt a területem fejlődése, és szerettem volna én is hozzájárulni ahhoz. Ezen kívül úgy gondoltam, a PhD remek keretet ad majd a személyes és szakmai fejlődésemnek. És ez így is van: mivel úgy osztom be az időmet, ahogy én szeretném, lehetőségem van sokféle dolgot kipróbálni. Azonban ennek a szabadságnak vannak árnyoldalai is, mivel rengeteg felelősséget hordoz magában: rajtunk múlik, milyen gyorsan haladunk és hogy mennyit profitálunk ebből a tapasztalatból, ami rengeteg stresszt generál.
Azért választottam Skóciát, mert itt végeztem a mesterképzésemet, és mert már dolgoztam itt a számítástechnika területén korábban. Imádom az országot, olyan, mintha a második otthonom lenne! Ezen kívül fontos volt még számomra, hogy angol nyelven tanulhassak. Azonban az, hogy ilyen sok ideig vagyok távol otthonról, mindenképpen áldozatokat követel, és mindent megteszek azért, hogy ez alatt az idő alatt megmaradjon az otthonhoz fűző kapcsolatom. Másfelől viszont élvezem a nemzetközi környezetet és azt, hogy napi szinten más kultúrákkal kerülök kapcsolatba – ha ez nem így lenne, elég nehéz lenne ennyi időt itt töltenem.
Mindent összevetve, a legjobb tanács, amit adhatok az az, hogy csak az vágjon bele, aki lelkes annyira a témáját illetően, hogy éveken keresztül nap mint nap lesz majd kedve azzal foglalkozni. Ha ez megvan, biztos, hogy egy csodálatos tapasztalat lesz a PhD!”
„András, orvosbiológiai mérnök kutató a lisszaboni INESC-en Portugáliában”
„A történet a gyerekkoromra nyúlik vissza, amikor megnéztem a Vissza a jövőbe című filmet, ami teljesen elvarázsolt. Rögtön eldöntöttem, hogy feltaláló szeretnék lenni, de mivel ilyen szak nem volt az egyetemen, mérnöki diplomát szereztem. Azonban miután négy évet dolgoztam a területen, úgy éreztem, már nincs hova továbbfejlődnöm. Arra vágytam, hogy olyat csinálhassak, amit előttem még senki nem csinált, és a PhD részben ezt kínálta, így belevágtam.
A hely kiválasztásának elég különleges története van: miután Magyarországon nem kaptam volna ösztöndíjat, megpróbáltam az akkori barátnőm városába jelentkezni – így kerültem Portugáliába. Bár már nem vagyunk együtt, a napsütés, az óceán és legfőképpen a kutatásom miatt mégis megérte itt maradnom. Ugyan kell kompromisszumokat kötnöm ahhoz, hogy itt tudjak élni, és természetesen hiányzik a családom és a barátaim, úgy gondolom, ezek az áldozatok még beleférnek azért cserébe, amit itt kapok.
Viszont azt mindenkinek tudnia kell, hogy egy PhD kutató élete tele van buktatókkal és zsákutcákkal. Volt olyan időszak, amikor annyira koncentráltam a kutatásomra, hogy alig aludtam és egyáltalán nem jártam el szórakozni. Azonban áldozatok nélkül képtelenség lenne ezt csinálni: ez nem csak a munkád kell, hogy legyen, hanem az életed is!”
Judit Molnár
Forrás: Európai Ifjúsági Portál
